Üdvözöljük a

Megjelent a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásáról a rendelet

honlapján!

-

Kamarai rendezvények

<< 2020 Május >>
KeSzeCsüSzoVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
2526272829
30
31

Megjelent a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásáról a rendelet

2020. április 10.

A Munkahelyvédelmi bértámogatási program a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került munkaadóknál a létszámleépítéseket hivatott megelőzni a munkahelyek megvédésén keresztül.

Ennek egyik eszköze a Nyugat-Európában már több országban bevált "kurzarbeit", azaz a csökkentett munkaidő magyar változatának bevezetése. A Munkahelyvédelmi bértámogatási programban a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére a munkavállalók kieső jövedelmének egy részét az állam átvállalja, ami hozzájárul munkahelyük megőrzéséhez.

Amunkaidő csökkentésének mértéke legalább 30 százalék, de legfeljebb 50 százalék lehet, ugyanakkor a munkaidő átlagosan napi négy óránál nem csökkenhet kevesebbre.

 

A TÁMOGATÁSNÁL A MUNKAVÁLLALÓ HAVI NETTÓ ALAPBÉRÉT KELL FIGYELEMBE VENNI, AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS PEDIG A KIESŐ MUNKAIDŐRE A MUNKAIDŐ-CSÖKKENTÉS ARÁNYÁBAN SZÁMOLT BÉR 70 SZÁZALÉKA LEHET.

 

A gyakorlatban ez azt jelenti, ha egy munkavállaló nettó alapbére 200 ezer forint volt eddig és a veszélyhelyzet miatt a munkaideje 50 százalékkal csökkent, akkor a kieső munkabér 70 százalékát, azaz 70 ezer forintot garantál részére az állam. A csökkentett munkaidő maradék 30 százalékában a munkáltató fejlesztésben részesítheti a munkavállalót, vagy egyéb a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztésben való közreműködést várhat el tőle, amelynek fejében munkabért fizet.

 

Az ITM tájékoztatása szerint a programban azok a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalók vehetnek részt, akik a veszélyhelyzet kihirdetése és a kérelem benyújtása közötti időszak alatt megszakítás nélkül foglalkoztatásban álltak a munkáltatónál, akár "home office" keretében is.

 

KIESŐ MUNKABÉRKÉNT A HAVI NETTÓ ALAPBÉR ÖSSZEGÉBŐL MAXIMUM A MINIMÁLBÉR KÉTSZERESÉNEK NETTÓ ÖSSZEGÉT, AZAZ LEGFELJEBB 214 130 FORINTOT LEHET FIGYELEMBE VENNI.

 

Ez azt jelenti, hogy egyénenként havonta az állami támogatás összege maximum nettó 74 946 forint lehet, mely az egyén szempontjából adómentes, a munkáltatót pedig csak az általa a munkavégzésre és az egyéni fejlesztési időre eső kifizetett bér és járulékai terhelik.

 

A támogatási időszak 3 hónap lehet, a munkáltatónak a munkahelyek megőrzése érdekében vállalnia kell, hogy a kérelem beadásától számítva a dolgozói létszámát megőrzi, a folyósítást követően pedig legalább egy hónapig fenntartja. A támogatást a munkavállaló a munkáltatóval közösen Cégkapun keresztül kérelmezheti, a kérelmet együtt nyújthatják be a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes kormányhivatalhoz április 16-ától, amit a hivatal a támogatási feltételek fennállása esetén megítél.

 

Forrás: mti/(Bodó Sánodor, Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára)

Csatolt állományok: