Üdvözöljük a

Új Széchenyi Kártya Program konstrukciók

honlapján!

-
üzlet a hálón

Kamarai rendezvények

<< 2020 Augusztus >>
KeSzeCsüSzoVa
     12
3456789
10
11
1213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Új Széchenyi Kártya Program konstrukciók

Kifejezetten a koronavírus járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak kivédésére és az ennek kapcsán felmerülő finanszírozási igények kezelésére A Széchenyi Kártya Program keretében  új hitelkonstrukciók kerülnek bevezetésre.

Az új, kiemelt mértékű állami támogatással elérhető konstrukciók célja, hogy a koronavírus járvány hatására kedvezőtlen helyzetbe jutott mikro, kis-, és középvállalatok kedvezményes feltételek, illetve a magasabb állami támogatásnak köszönhetően alacsony hiteldíjak mellett, gyorsan és könnyen elérhető forráshoz jussanak. Célunk, hogy az új konstrukciókkal azonnali likviditási forrásokat biztosítsunk a vállalkozások részére, illetve azokkal a veszélyhelyzet lejártát követő időszakban  segítsük a normál üzletmenet visszaállítását, továbbá finanszírozási forrást biztosítsunk a jövőbeli növekedés lehetőségét megalapozó beruházások megvalósítására is.

 

A Széchenyi Kártya Program új hitelkonstrukciói minden eddiginél kedvezőbb kondíciókkal, rendkívül alacsonya teljes futamidő alatt fix kamaton lesznek elérhetőek a vállalkozások számára.

 

Az alábbi új, speciális konstrukciók 2020. május 15-től igényelhetők a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, a területi kereskedelmi és iparkamarák, és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban.

 

Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel

  • A munkahelyek megtartását segítő,
  • 2 éves lejáratú forgóeszközhitel,
  • maximum 750 millió Ft hitelösszegig,
  • nettó ügyleti kamat 0,1 %/év.

Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz

  • Legfeljebb 100 millió Ft összegű folyószámlahitel,
  • nettó ügyleti kamat 0,1 %/év,
  • a vállalkozás napi működésével kapcsolatos valamennyi kiadás finanszírozására fordítható,
  • a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitellel kombináltan vehető igénybe. 

Széchenyi Likviditási Hitel

  • Szabad felhasználású forgóeszközhitel,
  • maximum 250 millió Ft hitelösszegig,
  • 3 éves futamiőre,
  • nettó ügyleti kamat: 0,2 %/év.

Széchenyi Beruházási Hitel Plusz

  • Akár 1 milliárd Ft hitelösszegű,
  • legfeljebb 10 éves futamidejű beruházási hitel,
  • széles körben felhasználható beruházási hitelcélok, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz beszerzés finanszírozására,
  • nettó ügyleti kamat 0,5%/év.

 

További információ:

 

Scheib Erika

szolgáltatási igazgató 

E-mail: escheib@kemkik.hu

Tel.:0634/513-016

 

Forrás:

https://www.kavosz.hu/hirdetmenyek/uj-szechenyi-kartya-program-konstrukciok/

Csatlakozzon Facebook oldalunkhoz
Család és Karrier Pont
VALI Vállalkozói Információ
Aktuális pályázatokhoz kattintson ide