PÁLYÁZATI FELHÍVÁS OKTATÓK SZÁMÁRA – „VÁLLALKOZÓI IRÁNYTŰ” KÉPZÉS

2025. augusztus 08.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési és Felnőttképzési Igazgatóságának, Felnőttképzési Osztálya, oktatókat, szakértőket keres a „Vállalkozói Iránytű” című, kis- és középvállalkozások számára meghirdetett blended learning képzés lebonyolításához.

A képzés célja:

A „Vállalkozói Iránytű” képzés célja, hogy:

  • gyakorlati és közérthető módon mutassa be a vállalkozásindítás legfontosabb lépéseit,
  • segítsen eligazodni az adminisztrációs, pénzügyi és stratégiai kérdésekben,
  • fejlessze a vállalkozói szemléletet és készségeket.

A képzés célcsoportja: olyan magánszemélyek, akik most tervezik saját vállalkozásuk elindítását, vagy olyan vállalkozók akik nemrég indították el vállalkozásunkat, és biztos alapokra szeretnék helyezni működésüket.

Vállalkozói iránytű” tananyag tagolása

Az első három modul a vállalkozásindítással kapcsolatos tudnivalókat tartalmazza

  • Hogy lesz az ötletemből egy megvalósítható koncepció?
  • Hogyan és miket kell megterveznem?
  • Milyen adózással és adminisztrációval kapcsolatos feladataim lesznek?

A negyedik modul azoknak szól akiknek a vállalkozása nehéz helyzetbe került:

Mit tehetek, ha a tervezés ellenére megtorpan vállalkozásom fejlődése és válságba kerülök?

    • I.modul - Az ötlettől a megalapozott koncepcióig
    • II. modul - Üzleti tervezés
    • III. modul - Adózás és adminisztrációs ismeretek
    • IV. modul - Válságmenedzsment, nehéz gazdasági helyzetbe került vállalkozások kezelése  

Képzési  forma:

  • Blended learning módszertan:
    • E-learning szakasz: önállóan végezhető, digitális tananyagok (videók, esettanulmányok),
    • Kontaktóra: 8 óra élő, gyakorlatorientált konzultáció (kérdések megválaszolása, interaktív feladatok).

A pályázat célja:

A képzés kontaktóráinak lebonyolításához olyan szakmailag felkészült oktatókat keresünk, akik képesek gyakorlatorientált és érthető módon átadni a vállalkozásindításhoz kapcsolódó kulcstémákat (pl. üzleti terv, pénzügyek, marketing, stratégia).

A pályázaton történő részvétel  feltételei:

Pályázatot nyújthatnak be azok, akik:

  • közgazdasági végzettséggel rendelkeznek,
  • tapasztaltak az oktatásban vagy releváns, gyakorlati tapasztalatuk van vállalkozásfejlesztés, pénzügy, marketing vagy üzleti tanácsadás területén.

1. Szakmai kompetenciák

  • Közgazdasági ismeretek – gazdasági alapfogalmak, vállalkozásindítás, üzleti tervezés, pénzügy, adózás
  • Vállalkozásfejlesztési tapasztalat – gyakorlati tapasztalat vállalkozás indításában vagy fejlesztésében
  • Pénzügyi ismeretek – alapvető pénzügyi tervezés, cash flow, költségvetés készítés
  • Marketing ismeretek – piaci pozicionálás, célcsoport meghatározás, alap marketingstratégiák
  • Üzleti tanácsadás – képesség a tanácsadásra, vállalkozók mentorálására

2. Oktatói kompetenciák

  • Kommunikációs készség – érthető, gyakorlatias tudás átadása, bonyolult fogalmak egyszerű magyarázata
  • Interaktív oktatás – hatékony kontaktóra vezetés, kérdésekre való reagálás, interaktív feladatok kezelése

3. Személyes kompetenciák

  • Problémamegoldó képesség – tudás átadása válságkezeléshez, nehéz helyzetek kezelése
  • Empátia és türelem – különböző háttérrel rendelkező tanulók támogatása
  • Rugalmasság és alkalmazkodóképesség – blended learning formátum kezelése

A pályázat benyújtásának módja és határideje:

  • Beküldési határidő: 2025. augusztus 26. 12:00
  • Beküldés módja: elektronikusan, az alábbi e-mail címen: simonek.mercedesz@mkik.hu

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket, legkésőbb a pályázat beküldés határidejének lejárta előtti nap, azaz 2025. 07.31. 12:00-ig fogadjuk.

A pályázathoz csatolandó dokumentumok:

  • Szakmai önéletrajz benyújtása a vállalási díj feltüntetésével ( a szakmai önéletrajznak tartalmaznia szükséges: végzettség megnevezése, oktatói tapasztalat, milyen képzési rendszerekben dolgozott (pl.: tantermi képzés,  blended learning, mentorálás, coaching, workshopok, tréningek)
  • Legalább egy szakmai referencia, igazolás vagy ajánlás: A pályázó köteles legalább egy, az elmúlt három évben teljesített, a jelen pályázat tárgyához hasonló szakmai referenciát, igazolást vagy ajánlást benyújtani. A referenciaigazolásnak tartalmaznia kell a teljesítés tárgyát, időtartamát, helyét, a megrendelő elérhetőségét, valamint a teljesítés minősítését.
  • Iskolai végzettség(ek)et igazoló okiratok másolata

Eredményhirdetés:

A pályázat során benyújtott pályázati anyag szakmai bizottság bírálata alapján történik.
 

További információ:

Kérdés esetén érdeklődni lehet a következő elérhetőségen:
📞 [+36] 301403665
📧 simonek.mercedesz@mkik.hu

A pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárul személyes adatainak kezeléséhez, melyre vonatkozó adatkezelési tájékoztató az alábbi linken érhető el: https://mkik.hu/kiegeszites-adatkezelesi-tajekoztato

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által megszervezett Országos Kamarai Beszállítói Program tapasztalatai alapján új, országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú online platform indul KAPacitás megosztó adatTÁR, azaz KAPTÁR néven. Ennek célja, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában.

Megjelent a „A hazai KKV szektor kibervédelmi képességeinek fejlesztése” című SSNS-NCC-HU-FSTP-2026 kódszámú pályázati felhívás.