Vidéki italüzletek versenyképességének támogatása

Vidéki italüzletek versenyképességének támogatása

2025. március 04.

Összesen 1 milliárd forint keretösszegű vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 1000 fő alatti hazai kistelepülések egész évben nyitva tartó italüzletei.

A vendéglátás a magyar nemzetgazdaság kiemelt szektora, amely jelenleg is jelentős foglalkoztató. Alapvető részét képezik a 210/2009. (IX. 29.) kormányrendelet alapján az italüzlet, bár kategóriába sorolt vendéglátó üzletek. A legkisebb hazai településeken működő sörözők, borozók és presszók ugyanakkor nemcsak vendéglátóhelyként, hanem közösségi térként is funkcionálnak, amellyel hozzájárulnak a falvak népességmegtartó képességéhez is. Emellett az üzletek közül sok működik jól ismert túraútvonal − például az Országos Kékkör – által érintett településen, fontos szerepet játszva így a túrázók, utazók kiszolgálásában is. Mindezek eredményeként a kistelepülési italüzletek az aktív, számos más esetben a falusi turizmus fejlődését is előmozdítják.

A Magyarország Kormánya által indított támogatási konstrukció üzletenként 3 millió forint, 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő támogatást kínál, amelyet a kedvezményezettek különböző területekre fordíthatnak:

 

  • Rezsiköltségek: A villany-, gáz- és vízdíjak kiegyenlítésére.
  • Bértámogatás: Egy vagy több alkalmazott, munkavállaló bérének részben, vagy egészben történő kifizetésére.
  • Energiahatékonyság: A gazdaságos üzemeltetés érdekében elvégzett kisebb átalakításokra és felújításokra, amelyek csökkenthetik a működési költségeket.
  • Eszközbeszerzés: Az üzletek vonzóbbá tételéhez hozzájáruló korszerű eszközök, például italadagolók és hűtők beszerzésére.
  • Marketing és arculatváltás: Új logó, cégér, arculat, vagy akár a fiatalabb generációkat megszólító közösségimédia jelenlét és célzott reklámkampányok kialakítására.

 

Támogatás feltételei:

Kérelmet március 3. és április 3. között, az 1000 fő lélekszám alatti magyarországi településen található NTAK regisztrációval rendelkező italüzletek fejlesztésére lehet benyújtani.  A pályázaton az üzlet üzemeltetését végző KKV indulhat, amennyiben a benyújtást megelőző 15 napban eleget tett adatszolgáltatási köztelezettségének az NTAK-ban és rendelkezik legalább egy lezárt üzleti évvel.

 

További részletek, letölthető dokumetumok:

https://info.kisfaludyprogram.hu/videki-italuzletek-versenykepessegenek-tamogatasa

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

Vannak olyan innovatív, fenntarthatósági projektjeik, amelyekre büszkék? Most itt a lehetőség, hogy szakmai elismerést kapjanak azok a vállalkozások és szervezetek, amelyek a gazdasági siker mellett a fenntartható jövő építésében is aktív szerepet vállalnak.

A fogyasztóvédelmi előírásoknak való megfelelés, a vásárlói panaszok szabályszerű kezelése, valamint a megfelelő ügyfélkommunikáció ma már minden vállalkozás számára kiemelt jelentőségű. Az OVK-TÁR (Országos vállalkozói munkacsoport-hálózat és kamarai workshop-program) keretében most ingyenes fogyasztóvédelmi jogi tanácsadás segíti a kis- és középvállalkozásokat a mindennapi működés során felmerülő kérdések megoldásában.