A Demján Sándor Program keretében öt finanszírozási konstrukciót indított el az EXIM Magyarország, melyek célja a magyar vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének támogatása. Az Exportösztönző Hitelprogram iránt komoly érdeklődés mutatkozik a hazai kkv-k részéről, már összesen 59,2 milliárd forint értékben érkeztek be hiteligények.
Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár kiemelte: az EXIM által vállalt gyorsított ügykezelésnek köszönhetően a Jövő Exportőrei Beruházási Hitel keretében már összesen 52,7 milliárd forint értékben fogadott be hiteligényeket a finanszírozó, melyek a szerződéskötést követően már segíthetik az ügyletekben érintett vállalkozásokat fejlesztéseik megvalósításában.
A Jövő Exportőrei Beruházási Hitelt exportáló vállalatok vagy beszállítóik igényelhetik:
- megkezdett vagy új beruházásokra,
- kapacitásbővítést vagy új termék bevezetését elősegítő beruházásokra,
- innovatív technológiák bevezetésére,
- gépek, berendezések, felszerelések, valamint immateriális javak beszerzésére.
A kamatozás rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix, a hitelminősítéstől függően forint alapon 5,2-7,2 százalékos, euró alapon 3,75-5,75 százalékos.
Szabados Richárd emlékeztetett: azon vállalkozások, amelyek energiahatékonysági, megújuló energia, vagy egyéb fenntarthatósági célú zöld beruházásokra szeretnék a hitelt igénybe venni, még alacsonyabb kamatszinten kaphatnak kölcsönt a Jövő Exportőrei Zöld Beruházási Hitel keretében.
A következő hetekben a Demján Sándor Program további elemei élesednek, az érdeklődők a részletekről a dsprogram.hu oldalon is tájékozódhatnak.
https://exim.hu/demjan-sandor-program/
JÖVŐ EXPORTŐREI - BERUHÁZÁSI HITEL
A hitel igénybe vehető
- megkezdett vagy új beruházásokra
- kapacitásbővítést vagy új termék bevezetését elősegítő beruházásokra
- innovatív technológiák bevezetésére
- gépek, berendezések, felszerelések, valamint immateriális javak beszerzésére
- HUF vagy EUR devizanemben
Kamat
- támogatott, fix kamatozás a teljes futamidőre
- EUR alapon évi 3,75% – 5,75% között*
- HUF alapon évi 5,2% – 7,2% között*
Futamidő
- akár 10 év futamidőre,
- 1,5 év rendelkezésre tartási és 2 év türelmi idővel,
- választható törlesztéssel (1, 3 vagy 6 havonta)
JÖVŐ EXPORTŐREI - ZÖLD BERUHÁZÁSI HITEL
A hitel igénybe vehető
- megkezdett vagy új energiahatékonysági, megújuló energia, vagy egyéb fenntarthatósági célú zöld beruházásokra
- a befogadható hitelcélok teljes listáját az EXIM Zöld Finanszírozási Keretrendszere tartalmazza
- saját erő elvárása nélkül (a támogatási jogcím függvényében)
- EUR vagy HUF devizanemben
Kamat
- kiemelten támogatott, fix kamatozás a teljes futamidőre
- EUR alapon évi 2,75% – 4,75% között*
- HUF alapon évi 3,2% – 5,2% között*
* A kamat az aktuális kamatkörnyezet, a hiteligénylő ügyfél minősítése és az ügylet fedezettsége alapján számítandó.
Futamidő
- akár 10 év futamidőre,
- 1,5 év rendelkezésre tartási és 2 év türelmi idővel,
- választható törlesztéssel (1, 3 vagy 6 havonta)
EXPORTÉLÉNKÍTŐ BERUHÁZÁSI HITEL
A hitel igénybe vehető
- az exportőrök és elsőkörös beszállítóik számára
- megkezdett vagy új beruházásokra, akár az agráriumban is
- kapacitásbővítést vagy új termék bevezetését elősegítő beruházásokra
- innovatív technológiák bevezetésére
- gépek, berendezések, felszerelések, valamint immateriális javak beszerzésére
- EUR vagy HUF devizanemben
Kamat
- fix kamatozás a teljes futamidőre
- minimum kamat: EUR alapon évi 3,31% – 6,7% között*
- minimum kamat: HUF alapon évi 6,8% – 10,2% között*
* A kamat az aktuális kamatkörnyezet, a hiteligénylő ügyfél minősítése és az ügylet fedezettsége alapján számítandó.
Futamidő
- akár 10 év futamidőre,
- 1,5 év rendelkezésre tartási és 2 év türelmi idővel
- választható törlesztéssel (1, 3 vagy 6 havonta)
EXPORTÉLÉNKÍTŐ LÍZING
A hitel igénybe vehető
- az exportőrök és elsőkörös beszállítóik számára
- műszaki berendezések és egyéb berendezések és felszerelések
- gépek, eszközök
- haszongépjárművek
- mezőgazdasági eszközök vásárlására
- EUR vagy HUF devizanemben
Kamat
- fix kamatozás a teljes futamidőre
- minimum kamat: EUR alapon évi 3,31% – 6,7% között*
- minimum kamat: HUF alapon évi 6,8% – 10,2% között*
* A kamat az aktuális kamatkörnyezet, a hiteligénylő ügyfél minősítése és az ügylet fedezettsége alapján számítandó.
Futamidő
- akár 5 év futamidőre,
- 1 év türelmi idővel
- választható törlesztéssel (1, 3 vagy 6 havonta)
KIFEKTETÉSI HITEL
A hitel igénybe vehető
- hazai KKV-k és nagyvállalatok külföldi befektetéseinek finanszírozására
- cégrészesedés vásárlására, ingatlanbefektetésre az európai országokban többségi tulajdoni hányad elérése esetén
- a hitel kizárólag az Eximbank közvetlen finanszírozásában érhető el egyedi hitelbírálatot követően
- minimum 2 milliárd HUF (vagy annak megfelelő EUR vagy USD) hitelösszegtől
- a hitelt biztosító állami hátterű készfizető kezesség vagy bankgarancia fedezetével
Kamat
- piaci árazás, a teljes futamidőre fix kamattal
Futamidő
- legfeljebb 10 év