Szakmai tájékoztatót tartott a Kamara Tata Város Önkormányzatának vállalkozói találkozóján

2026. szeptember 03.

Szeptember 2-án a tatai Kiss Hotelben tartották meg Tata Város Önkormányzatának „Reggeli kávé a polgármesterrel” elnevezésű vállalkozói találkozósorozatának következő állomását. Az esemény meghívott vendége ezúttal a Komárom-Esztergom Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara volt.

 

A találkozó résztvevőit Michl József, Tata polgármestere köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, hogy a 2019-ben életre hívott rendezvénysorozat fontos szerepet tölt be a helyi vállalkozások közötti kapcsolatok erősítésében, valamint a városvezetés és a gazdasági szereplők közötti párbeszéd elmélyítésében.

A kamara képviseletében dr. Szerencsés László elnök ismertette a KEMKIK megújult vezetésének célkitűzéseit és legfontosabb feladatait. Kiemelte: a szervezet továbbra is meghatározó feladatának tekinti a vármegyei vállalkozások érdekeinek képviseletét, az oktatás és a gazdaság kapcsolatának erősítését, valamint a gazdasági szereplők adminisztrációs terheinek csökkentését. Ennek kapcsán szólt a mesterséges intelligencia üzleti alkalmazásáról is, amely egyre több vállalkozás mindennapi működésének válik részévé.

A szakmai program folytatásában Maknics Zoltán, a KEMKIK főtanácsosa mutatta be a kamara vállalkozásfejlesztési programjait, majd Nádasi Zoltán szakképzési igazgató adott tájékoztatást a duális képzéshez kapcsolódó aktuális kérdésekről és lehetőségekről.

A rendezvény alkalmat teremtett arra, hogy a tatai vállalkozások közvetlenül is megismerjék a kamara tevékenységét, szolgáltatásait és azokat a programokat, amelyek szakmai fejlődésüket, eredményes működésüket és versenyképességük növelését támogatják.

Köszönjük Tata Város Önkormányzatának a meghívást és a bemutatkozási lehetőséget, a résztvevőknek pedig a megtisztelő érdeklődést!

 

Forrás, képek:

https://tata.hu/a-kereskedelmi-es-iparkamara-tartott-tajekoztatot-az-onkormanyzat-vallalkozoi-talalkozojan/

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.

Hírösszefoglaló Magyarország fontos külkereskedelmi partnereinek aktuális gazdasági helyzetéről. Hírfigyelés az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és az uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről

Ha elromlik a mosógép, a porszívó vagy a telefon, sokszor már az első gondolatunk az, hogy érdemes-e egyáltalán megjavíttatni, vagy egyszerűbb újat venni. Az Európai Unió új szabályai azt célozzák, hogy az első lehetőség ne szoruljon háttérbe: július végétől új fogyasztói jogok segítik, hogy a javítás a cserénél egyszerűbb és vonzóbb alternatíva legyen.