Fontos változásokról határozott a kabinet a SZÉP-kártya kapcsán. Az eddigi 450 ezres keretet 650 ezerre emelik. Kiterjeszti a kormány a SZÉP-kártya felhasználását a hidegélelmiszerre – jelentette be Gulyás Gergely a hétfői kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető tárcavezető jelezte, a döntés a gazdaságvédelmi akcióterv része.
A kormány döntése értelmében 2023. augusztus 1. és december 31. között lehet hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával.
Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy a kormány megemeli a SZÉP-kártya keretét, méghozzá 200 ezer forinttal. Így az eddigi 450 ezer forintos maximum 650 ezerre növekszik. A megemelt összegre ugyanúgy vonatkoznak a kedvezményes adózási és járulékszabályok, vagyis megéri a munkáltatóknak, hogy a saját dolgozóiknál alkalmazzák a kedvező változást. A miniszter úgy fogalmazott: a kabinet azért határozott erről, mert ez mindenki számára komoly segítséget jelenthet ezekben az időkben.
Forrás: vg.hu